Idén nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor a Magyar Turán Alapítvány felkérésére nemezjurta készítésébe fogtunk. Mivel magyar jurtáról lényegében semmilyen forrás nem maradt, ezért azon népek sorát vettük alapul a munka során, akik ma is jurtákban élnek, illetve akik találkozhattak elődeinkkel azok Kárpát-medencébe vándorlása során. Így jutottunk el egy igen általánosnak mondható formáig, a kirgiz típusú jurtáig. Ezen jurta sajátossága, hogy mivel a tündököt nem támasztja alá külön oszlop, az egész jurta terhét a kerege viseli.
A jurtáról a munka során a papíron tervezett méreteket tudtam, mivel a szerkezet és a nemez egy időben, de külön műhelyben készült el. A munkát nehezítette a rendelkezésre álló források sokasága is. Így lehetett a keregét takaró rész vagy egy nagy nemez, vagy több kisebb darab összevarrva 1, 2, vagy 3 nagy darabbá, vagy akár 6 kisebb darab is, amik egymás átfedésével takarják a keregét. A technikai részletekben a Magyar Turán Alapítvány döntését kértem minden esetben. Így végül a jurta oldala hat egyenlő méretű darabból állt, a kerege minden elemére egy-egy jutott, amik egymást részben átfedve kiváló szigetelést biztosítanak a jurtának. Ezek a darabok készen átlagosan 330×170 cm-esek lettek. A tető három nagy nemezből készült el, amelyeket átlagosan egy méter széles hosszú nemezcsíkokból varrtunk össze. A varrások vonala az ilyen típusú tetőnél megfigyeléseim szerint legtöbbször párhuzamos a mai jurtáknál, tehát a középső nemez középvonala a jurta tündökétől a kerege irányába ment és az oldalak ezzel a vonallal párhuzamosak lettek, így én is ezt a megoldást követtem.
A Magyar Turán Alapítvány kérésére a jurta színe kívül szürke, belül pedig nyers, törtfehér lett. Különkérés volt, hogy a jurta vékony nemezt kapjon, így végül egy átlagosan 2 cm vastagságot mutató borítás készült el, ami megoldás viszont drasztikusan csökkentette a jurta végső tömegét. A jurta végleges átmérője hat méter lett, belmagassága a legmagasabb ponton közel három és fél méter.
A nemez anyagát három különböző minőségűre előkészített gyapjúból készítettük el. A szürke rész kártolt cigájagyapjúból készült. A nyers színű oldal racka, merinó és cigája juhok összefésült gyapjából készült. A kettő között lévő rész kártolatlan, farkasolt cigájagyapjú. Ezzel a megoldással követtük az ázsiai népek nemezkészítési technikáját, mivel Ázsiában mai napig használt az a megoldás, miszerint a nemez belsejébe gyengébb minőségű, kevésbé előkészített gyapjat tesznek, mivel így kevesebbet kell az értékesebb, jobban előkészített anyagból felhasználni.
A nemezek kigyúrása során meglepően kevés vizet használtunk fel. Így is nagyjából 2500 liter fogyott, ami ha belegondolunk, mekkora és mennyi nemez készült el belőle, nem is tűnik soknak.
Ami a munka során a tervezés után a legtöbb gondot jelentette, az a készülő darabok mérete és tömege, amik miatt végül kénytelenek voltunk az egyes darabokat ketten-hárman készíteni, illetve később az összevarrott tetőelemeket is csak többen, közös erővel tudtuk a jurtára felpróbálni. A nemezek mérete miatt a másik felmerülő probléma az volt, hogy a kényelmes, asztalon való munka helyett kénytelenek voltunk döntően a földön térdepelve dolgozni, ám ezzel közelebb is kerültünk az ázsiai nemezkészítők eljárásához, akik szintén a földön térdepelve gyúrják nemezeiket.
A jurta darabjai összesen két hónapon át készültek. A gyúrásokban közel húszan vettünk részt. Ez után még három hétig négyen varrtuk az egyes darabokat.
A nemezek elkészülése és összevarrása után még egy nagy feladat állt előttünk. Megerősíteni a nemezanyagot éppúgy, mint a varrásokat. Ennél a munkafázisnál kipróbáltunk még egy olyan dolgot, amit a jurtalakó népek mai napig gyakorolnak, viszont Európában nem elterjedt. Elvittem a nemezeket egy juhász barátomhoz, hogy a jószágokkal átjárassuk, összetapostassuk. Ez a munka egy hétig tartott, mivel sok nagy darab volt, amiket meg kellett védenünk a juhok ürülékétől, ezért a darabokat egyesével le kellett fedjük, a karámot le kellett szűkítsük, hogy a legjobb hatást elérhessük. Ám az állatok még így is féltek rálépni a nemezre, így végül azt szalmával fedtük le. Az így letakart anyagokon végül félezer állatot hajtottunk át, napjában többször, hogy a kívánt hatást elérjük. Hihetetlenül hatékony munkát végeztek a juhok, mivel sokszor teljesen összetorlódtak és csak egy helyben toporogtak.
Mikor minden elkészült, már csak ki kellett szárítani az anyagokat. Ezt a méret okán csak a földre terítve és napjában többször forgatva tudtuk elvégezni. Külön érdekes volt, hogy az itthoni állatok (kutya, macska) mennyire szeretnek a már nagyjából megszáradt nemezeken feküdni, azokon napozni.
Nagyon hosszú, nehéz munka volt, amiben sokan vettünk részt, de úgy érzem, megérte az erőfeszítést. Számos új ismeretre tettem szert a munkafolyamatok alatt. Összesen ötszázhuszonheten dolgoztunk a jurtán. Ötszáz juh, hat szamár, két kutya s tizenkilenc ember. A felhasznált gyapjú tömege pedig 250 kg volt.
Külön köszönetet érdemel a segítségért Holecskó Attila, aki bő egy hónapra hozzám költözött, amíg segített. Rajta kívül köszönet illeti a Keleti Szövetség tagjait a bíztatásért és az önkéntes segítségért, így feleségemet, Bodnárné Palotás Zsófiát, Türk Ferencet, Kántor Kristófot, Bükkösi Tamást, Schwarz Józsefet, és Káli Dánielt, valamint a Keleti Szövetség volt tagjait, Nagy György Pétert és Jónás Pétert. Köszönet illeti még Mucsi Gábort, Sági Lászlót és Szilágyi Gábort, akik néha segítségemre siettek, ha nem győztem a munkát, valamint Palotás Erzsébetet. Nagyon nagy köszönet még Szikszai Balázsnak, aki felajánlotta jószágállományát a nemez tapostatására és elszállásolt arra a szűk hétre, amíg nála dolgoztunk. Köszönet a két kártolónak, akik nélkül nem lett volna elég és megfelelő gyapjú, Gulyás Árpádnak és Molnár Csabának.
Vonatkozó irodalom:
Nagy Mari, Vidák István – Gondolatok a nemezsátrakról, Kecskemét, 2003.
Nagy Mari, Vidák István – Türkmen nemezkészítés és mai felhasználása,
Nagy Mari, Vidák István – Nemezművészet, 2005.
Vetró Mihály – Nemez – A teremtő kelme, Hajdúszoboszló, 2015.
Болшой атлас Казахстана, Москва-Алматы, 2001.