A karosi II. temető 29. sírjában talált méltóságjelvények rekonstrukciója

A karosi II/29. sírban lelt veretes öv és tarsolylemez a legszebb honfoglalás kori emlékeink közé tartozik. A temetőt a feltárásokat vezető Révész László a X. század első felére datálja, pontosabban azt a 960-as évekig használhatták. A korszak leletanyagában csak nagyon ritkán kerül elő egy sírból a két méltóságjelvény, azaz a veretes öv és a lemezes tarsoly. A II/26-os sírban nyugvó férfi mellékletei arra engednek következtetni, hogy társai között az egyik legelőkelőbb lehetett.

Az övrekonstrukció kiindulási alapjai

Az II/29. sírban lelt 54 darabos, aranyozott ezüst övveret garnitúra a nemesfém veretek darabszámát és kidolgozását vizsgálva is kiemelt jelentőséggel bír a hasonló jellegű X. századi leletek között.  Az egykor csaknem egymásba érő veretekkel szerelt öv maradványait az elhunyt dereka körül két sorban találták, ugyanakkor valószínű, hogy a függőleges veretekkel illetve a nagyszíjvéggel ékített övrész viselési helyzetben a bal térdig, vagy valamivel a térd alá lóghatott le.  Mivel a nagyszíjvég, illetve a nagyobb méretű verettípusok nem férnek át a csat karikáján, szinte bizonyos, hogy az öv a jobb medencelapáttól induló kapcsolószíj segítségével záródott, amelyet 4 db kis veret és egy kisszíjvég díszített.

Az öv szerkezetét Révész László rekonstrukciója alapján alkottuk újra. A vereteket igyekeztünk az eredeti sorrendben felhelyezni, melyben nagy segítségünkre volt a sírrajz. Jól felismerhető volt rajta az összes verettípus, csupán  néhány áttört „függesztőveret” helyzete nem volt egyértelmű. A sírrajzon jelöltnél ugyanis több ilyen típusú veretet tartalmaz az övgarnitúra.  Ennek oka az lehetett, hogy (vélhetőleg a korrózió miatt) nem volt megfigyelhető in situ minden áttörés, némelyik talán csak a felszedés, illetve restaurálás során vált egyértelműen felismerhetővé. A „teli” vízszintes veretek a függesztőveretektől egyébként csupán a néhány milimétereses áttörésben különböznek egymástól.

Mivel az analógiaként használható ábrázolásokon és az épen maradt keleti veretes öveken a függesztőveretek nagy részét a harcos két oldalára helyezték, a 7, ismeretlen helyzetű függesztőveret nagy részét mi is oda szegecseltük fel. Ez logikus is hiszen lovas használat esetén nem lenne praktikus bármit is a derék alá függeszteni. A karosi II/35-ös sír övénel is megfigyelhető, hogy az áttört veretek ebbe az irányba sűrűsödnek.

A karosi II/35-es sír részletrajza
forrás: Herman Ottó Múzeum archívuma
forrás: Sudár Balázs-Petkes Zsolt: A honfoglalók viselete
Boldog Zoltán grafikája

A szerves anyagok elenyészése miatt a szíj bőrrészének újraalkotásánál a sárbogárdi veretes övet vettük alapul.  Itt megfigyelhető, hogy azt két véknyabb rétegből varrták össze. Kivhető a varrás és az öltéstávok is. Párhuzamokra támaszkodva az áttört veretek alatt a bőr rész is áttörésre került.

A sárbogárdi öv töredéke
forrás: Sudár Balázs-Petkes Zsolt: A honfoglalók viselete
forrás: Sudár Balázs-Petkes Zsolt: A honfoglalók viselete
Boldog Zoltán grafikája

Az öv két réteg timsós cserzésű bőrből, 3 mm-es öltéstávval, kerek árral előszúrva készült, fércöltéssel.  A bőrös mester megfigyelései szerint nem szükséges az ún. csikó használata a munkához, viszont a termelékeny haladást nagyban meghatározza a kerek ár pontos átmérője és hegyének kialakítása.

Az tarsolyrekonstrukció kiindulási alapjai

A tarsolylemez, réz hátlapjának, csatjának, vereteinek és a korból épségben megmaradt más tarsolyok vizsgálata alapján követkzetetni lehetett a II/29-es tarsoly  szerkezetére. Az elékészületi munkák során a tiszabezdédi, a panovói és a Conot Uul-i bőrtarsolyokból indultunk ki. A II/29-es tarsoly réz hátlapján megfigyelhető torzulásból egyértelmű volt, hogy a két lemez között hajdanán a bőr zárószíj futott végig. A panovoi tarsoly a záródáshoz nyújtott kiindulási alapot, a Conot Uul-i tarsoly a belső rész újraalkotásához nyújtott segítséget.

A tarsoly  szerkezetileg a panovói lelet alapján készült,  timsós bőrből  varrva, félbehajtott bőrcsík vóccal. Míg azonban a panovói tarsolyt függőleges tengelye mentén körbeölelő szíj (amely egyben a  függesztőszíj is) lemez alól kibújó végét csatolták, s e csatolószíj tövéhez szegecselték az egyik verettel együtt a szíjvéggel záródó veretes szíjacskát, az általunk készített rekonstrukción a körbefutó szíj tarsoly alól kilógó részére került a szíjvég és a kis veretek, s e szíj alatt fut a csatolószíj. A változtatást az indokolta, hogy a kis csat karikájába nagyjából  fele olyan széles szíj fér csak bele, mint a körbefutó szíjnak a (rákerült  ezüstveretek alapján kikövetkeztethető) szélessége.

A karosi II/29-es sír tarsolylemze és veretei
forrás: Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők
 A tiszabezdédi tarsoly bőrmaradványai a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatában
forrás: Foedus Orientalis Corpus
 Bőrtarsoly Conot Uul-ból (Mongólia)
forrás: Jan Benmann: Steppenkrieger
Tarsoly Panovóból (Oroszország)
forrás: MTA BTK MŐT honlapja

A kivitelezés

A Moscsevaja balkai alán lelet és a hazai festett csonttárgyak alapján feltételezhető, hogy az előkelők festették a mívesebb bőrtárgyaikat, ezért a tarsolyt és az övet egyaránt pirosra festettük. Mivel a korabeli színezőanyagokat nem ismerjük annyira, hogy pontosan rekonstruálni tudjuk, a bőrtárgyakra kerülő nemesfém szerelékek értékét szem előtt tartva, a tartósságra törekedve, modern színezéket használtunk a kívánt szín elnyerése érdekében.

​forrás: Sudár Balázs-Petkes Zsolt: A honfoglalók viselete

A tarsolylemez készítésének fő tanulsága, hogy a 925-ös ékszerezüsthöz képest a korban általános, 800-as körüli finomságú lemez lényegesen keményebb, amit a cizellálás során figyelembe kell venni. A kontúrvonalak néhány rövidebb és hosszabb egyenes poncolóval is beüthetőek, melyeknek sarkával ívet is lehet ütni, de kényelmesebb és gyorsabb, ha használunk íves trasszírozó (vonalazó) szerszámokat is. A végeredmény alapján nem feltétlenül mondható meg, hogy pontosan hány darab és milyen mintázófelületű poncolóval dolgoztak. Az alapleütéshez is elég 2-3 szerszám. Elképzelhető, hogy a háttér visszaütéséhez fa poncolókat (is) használtak. Jól látható, hogy az eredeti lemezen nem teljesen egyenletes a lemez plasztikája, sok helyen a háttér középen valamivel mélyebb, mint a motívumok közti sarkokban, ahová vélhetőleg nem készítettek külön szerszámot, hogy szépen beférjenek vele. Más felületeken pedig éppen a motívumok mellett kalapálták mélyebbre. E plasztikai hibák azonban a háttér aranyozása miatt nem zavaróak.

A levélszélek   sűrű sraffozása és a minta finom, arányos rajzolata gyakorlott kézre vall. A mester azonban valószínűleg termelékenységre törekedve, rutinból  dolgozott, melyre abból következtethetünk, hogy a legkisebb mintaelemek  kidolgozását is (apró hibáktól eltekintve) szépen meg tudta oldani,  azonban nagy, sokkal kisebb technikai tudást igénylő vonalak beütésekor  is megszaladt több helyen a poncolója.  A lemez cizellálását végezhette szurkon, de annak használata nem feltétlenül indokolt, egy falapon is  kikalapálható a lemez, csak kevésbé kényelmes az ötvösnek. Elképzelhető,  hogy a hátteret vaslapon ütötte vissza, mindhárom technikára van 10.  századi gyökerekkel bíró európai írott forrás.

​Strohmayer Ádám és az elkészült ötvösmunka

A lemez hátoldala a  rászegecselt hátlap miatt nem vizsgálható, így nem tudjuk, látszana-e rajta arra utaló poncolónyom, hogy hátulról megütötte-e a mintákat alapleverés előtt a készítője. Amennyiben igen, e domborítás nem lehetett  túl nagy mértékű. Az igen vékony, alig 0,4 mm vastagságú lemez  merevítéséhez mindenképpen szükség van a vörösréz hátlapra, a külön  felszegecselt, 1,3 mm vastagságú szegély pedig a sérüléstől óvja a vékony lemezt, illetve tovább merevíti.

Az elkészült, fémjelzett övveretek hátoldala

A tarsolylemezen és a vereteken látható cizellálásokat Strohmayer Ádám végezte, az összes egyéb munkafolyamat (anyagelőkészítés, szegecsek forrasztása, öntés, öntőcsonk eltávolítása, reszelés, csiszolás, polírozás, aranyozás, vésés, stb.) Nádor György ötvösmester munkája. Az öv csatját Nádor György mintázta viaszból, majd viaszveszejtéses eljárással ezüstből öntötte ki, amelyet Strohmayer Ádám utólagos cizellálással díszített. Az övveret készlet többi darabjának mesterdarabja cizellálva készült. Ezután a vereteket  Nádor György öntötte ki ezüstből és végezte el a szükséges utómunkákat rajta. E veretek utólagos cizellálására az öntés jó minősége miatt nem volt szükség, amely köszönhető a 800-as ezüst jó önthetőségének is. Strohmayer az eredetihez hasonlóan, a zárószíjat díszítő három kis veretből kettőt, öntés után cizellálással finomított.

Az elkészült tarsoly és öv

Tanulságképp elmondható, hogy mivel vésés csak ott fordul elő e tárgyakon, ahol feltételezhető, hogy e folyamatot már az ezüstnél jóval könnyebben megmunkálható viaszon elvégezték, és a tényleges (öntés utáni) felületi finomításokat úgy cizellálhatták. Ez az eredeti tárgyakon és az általunk készített másolaton látható szerszámnyomokat összevetve szépen látszik. Azért fontos ezt megjegyezni, mert a régészeti szakirodalomban a kor hasonló ötvöstárgyait rendre az „öntött-vésett” meghatározással illetik, holott a helyes kifejezés az „öntés után cizellálással finomított” lenne.

Balra: az elkészült másolat, jobbra: az eredeti lemez

A  gyakorlati tesztelés során kiderült, hogy az  öv (várakozásainknak  megfelelően) viselhető a feltáráskor megfigyelt helyzete szerint is,  ahogyan később a pásztorok hordták az ún. hosszú szijút, vagyis kétszer a  derékon körbetekerve. Hogy ne csússzon ki a szíjvég, érdemes hozzá bőr bújtatót használni. Mivel a szíj hosszát a leendő viselőjének a derékméretéhez igazítottuk, és a veretek számán nem változtattunk, ezért látványosan távolabb kerültek a veretek egymástól az in situ megfigyelésekhez képest.

Az öv lehetséges viselésének másik változata:

Az öv és a tarsolyrekonstrukció bizonyára nem tökéletes, az idő és a föld által elporladt részek teljesen pontos újjáalkotására nem vállalkozhattunk. Ám a rendelkezésünkre álló szakirodalom, gyakorlati tapasztalatok, áldozatos munka révén és legjobb tudásunk felhasználásával törkedhetünk arra, hogy aktuális tudásunk szerinti legpontosabb munkát készítsük el, és azt mondhassuk: Talán ilyen lehetett a  karosi temetőben nyugvó előkelő férfi öve és tarsolya.


A projektben részt vettek:


Strohmayer Ádám
ötvös-cizellőr
szakmai referens

Nádor György
ötvösmester

Sipos Tamás
bőrműves, népi iparművész

Mestellér János
projektmenedzser
a Foedus Orientalis Kulturális Egyesület titkára

Felhasznált szakirodalom:

Bemman Jan (szerk.): Steppenkrieger – Reiternomaden des 7.-14. Jahrhunderts aus der Mongolei. Primus Verlag GmbH 2012.

Fodor István (szerk.): A honfoglaló magyarság. Magyar Nemzeti Múzeum 1996.

Иерусалимская А.А. : Мощевая Балка. Санкт-Петербург 2012.

Petkes Zsolt – Sudár Balázs: A honfoglalók viselete – Magyar Őstörténet 1. Helikon kiadó 2014.

Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben – Magyar Őstörténet 3. Helikon kiadó 2015.

Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők. Miskolci Herman Ottó Múzeum és Magyar Nemzeti Múzeum 1996.

Révész László: Előzetes jelentés a karosi honfoglalás kori temető ásatásáról (1986-1987) in: Archeológiai Értesítő. Akadémiai Kiadó 1989.

Foedus Orientalis Corpus

MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport honlapja