Barta Balázs írása egy 10. századi ivócsésze újraalkotásának folyamatáról, ötvösszemmel.
Barta Balázs:
A zempléni csésze rekonstrukciója
A csésze a honfoglalás korának egyik leggazdagabb férfi sírjából került elő, a mai Szlovákia területéhez tartozó Zemplén-Szélmalomdombon. „A jó eséllyel nemzetségfői sírként beazonosítható temetkezés leletei között aranylemezzel borított szablya, nyílcsúcsok, tegezvasalás, kengyelpár, oldalpálcás zabla, ezüst pikkelyes veretek, ezüst kantár és farhámveretek, övveretek, hajfonatkorong szerű lemezkorongok, fülbevaló karikák, karperec, lábperecek, textil-, bőr- és prémmaradványok kerültek elő, valamint egy a korszak leletanyagából szintén kiemelkedő tárgy: egy aranyozott ezüst ivócsésze.” (NEVIZÁNSZKY-PROHÁSZKA 2020)
A felkérés a sírban talált csésze rekonstrukciójának elkészítéséről szólt. Egy ilyen munkánál, ha van mód érdemes megtekinteni az eredeti tárgyat, hogy le lehessen mérni a pontos méreteket és tanulmányozni lehessen a készítés technológiáját. Jelen esetben a műtárgyról csak egy sérült és javított galvanoplasztikai másolat maradt az utókor részére, de adódott lehetőség a megtekintésére.
A galvanoplasztika egy olyan másolatkészítési eljárás, melynek során az eredeti tárgyról egy negatív készül, melyet elektromosan vezetővé tesznek. Ezt elektrolit oldatba helyezik egy galvánlemezzel együtt és mindkettőt egy egyenáramkörre kötik. A folyamat (elektrolízis) során a negatív forma fémmel vonódik be, mely kellő idő elteltével, annyira megvastagodik, hogy egy leválasztható pozitív formát kapunk. Ennek a technológiának az előnye, hogy külső látványra az eredetivel megegyező tárgyat kapunk. A Magyar Nemzeti Múzeumban látható nagyszentmiklósi kincs másolatai is így készültek. Hátránya viszont, hogy az elkészült másolat igen sérülékeny. Sajnos a Nyitrán vizsgált csésze is megsérült korábban, az alsó harmadán vízszintesen végig repedt. Erről egy régi fénykép is tanúskodik, melyen nem látható a csésze feneke. Jól látható, hogy a javítás során egy belső pántot tettek a törés alá és így forrasztották meg, lágyforrasztással. Emiatt a forrassz a külsejére, a mintázatba is szétfutott és egyes helyeken kitöltötte a poncolt felületet, ezzel módosítva a tárgy kinézetét. Ezt ugyan próbálták utólag helyrehozni azáltal, hogy visszakarcolták a mintát, de így már nem tekinthető hiteles galvanoplasztikai másolatnak. Mindezek ellenére a készhez vétel által tanulmányozni lehetett a technológiát, a formát és a mintázat nagyobb részét is. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a tárgyat őrző nyitrai Ponitrianske Múzeumnak és a tárgyat birtokló Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének.
A szemrevételezés után kezdődhetett a tervezés és a munka. Igyekeztem azokat az eljárásokat alkalmazni, melyeket a 10. században is használhattak. Ezért például a csésze nem esztergapadon fémnyomással, hanem lemeztárcsából történő úgynevezett felhúzással készült. Ehhez különböző ezüstműves kalapácsokat, felhúzófát, ráncolófát és formavasakat használtam. A felhúzás előtt kiszámoltam mekkora tárcsából kell kiindulni, majd papírsablonokat készítettem, a forma megfelelő alakulásának ellenőrzéséhez.
A lemez közepére felkarcoltam a csésze aljának körvonalát, majd ennek mentén a felhúzófa élének támasztva a lemezt, felhúzó kalapáccsal kalapálva elkezdtem kialakítani a csésze oldalát. A felhúzás során – ahogy a sík lemezből térbeli forma alakul – ráncok kezdenek kialakulni, ugyanis fölös anyag keletkezik. Ezek a ráncok könnyen egymásra is lapolódhatnak. Ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni a ráncokat nekünk kell kialakítani, szabályos távolságokban ráncolófa segítségével. Én is így jártam el. Ezután következhet a ráncok eltüntetése ismét felhúzófa és felhúzókalapács használatával. Ennek során a lemez egyre jobban felhúzódik és közben vastagodik, ugyanakkor fel is keményedik. Ezért időközönként felhevítettem a lemezt és vízben hűtöttem, hogy az anyagszerkezete újra kristályosodjon és így újra könnyen megmunkálható legyen. Ezt a folyamatot addig ismételtem, míg a munkadarab alja és a fala derékszöget zártak be.
Az alsó rész hasasságát belülről ütöttem ki egy gömbölyű, ívelt fejű kalapáccsal egy ehhez készült fa negatívba, míg a felső résznél keskenyedő nyakhoz somfából reszeltem ki egy a végeredményhez azonos alakú behúzófát, melyen kialakítottam a végső formát. Az utolsó eljárás a felület simítása, a planírozás. Ennek során polírozott acél formavassal támasztottam alá a tárgyat és polírozott ütőfelületű, könnyűfejű kalapáccsal a tárgy teljes felületét spirálisan haladva, apró ütésekkel kalapáltam át. Ezt a folyamatot kétszer is elvégeztem, ennek köszönhetően csak minimálisan kellett átcsiszolni a felületet.
A palmetta dísz poncolásához elsőként cizellőr szurokkal kellett feltölteni a csészét, majd a cizellőr-golyón egy olyan negatív formát kellett kialakítani, ami megfelelően alátámasztja a munka során a tárgyat. A minta felrajzolása egy teljes napot vett igénybe, ezután kezdődhetett a körvonalak poncolása és a háttér leütése. Ez a technika nagy gyakorlatot igényel egy sík lemezen végrehajtva is, térbeli formán viszont komoly kihívás volt. A mester, aki az eredetit készítette nem törekedett a tökéletes szimmetriára és a szabályosságra, vétett apró hibákat, melyeket igyekeztem én is megjeleníteni a tárgyon, hogy összhatásában minél jobban tükrözze az eredetit.
A csészén lévő fül a szemrevételezés alapján viaszveszejtéses öntéssel készülhetett. Ennek során először viaszból elkészítették a tárgy pozitív formáját, majd ezt körbevették egy főleg agyagból álló beágyazó anyaggal. Ebből kiolvasztották a viaszt, és helyére öntötték be az olvadt fémet. Én is hasonlóképpen jártam el, csak modernebb anyagokat felhasználva. Az így kapott nyers öntvényt reszeléssel, csiszolással, poncolással dolgoztam ki és a fül alatti gyűrűvel együtt keményforrasztással rögzítettem a tárgyhoz.
A végső feladat a csésze polírozása és aranyozása volt. Kétféle eljárás van, hogy fényes felületet adhassunk a fémeknek. Az egyik a polírozás, mikor egyre finomabb csiszolóanyagokkal csiszoljuk át a tárgyat. A másik pedig a kézi fényezés, melynek során hosszú nyélbe erősített fényesre csiszolt vérkővel, acéllal vagy acháttal dörzsöljük át a felületet. Az utóbbi ma már igen ritkán használt eljárás, ugyanis nagyon időigényes. Viszont kísérletet akartam tenni poncolt felületen ezzel a technikával, merthogy megfigyeléseim alapján ezt alkalmazhatták egyes tárgyakon. Ugyanis a mintázat leütött vonalai mentén a lemez kevésbé domborodik, inkább sík, mely a kézi fényezés nyoma lehet. A kísérlet során szerzett tapasztalat és az eredmény alapján érdemesnek találom a jövőben folytatni ezt a kutatást és kísérletezést.
Az aranyozás eredetileg tűzi aranyozást lehetett, viszont ez nagyon veszélyes, manapság nem használatos. Ezért galván technológiát alkalmaztam. A megfigyelések alapján a csésze külsején csak a mintázat háttere lehetett aranyozva, ahogy a többi 9-10. századi magyar fém leleteken is. Nem tudjuk, hogy a belseje aranyozva lehetett e vagy sem, mivel az eredeti tárgyat vizsgálni már nem lehet, de a rekonstrukción ez is bevonásra került.
És íme az elkészült rekonstrukció:
A zempléni csésze rekonstrukciójának elkészítése remek alkalmat adott arra, hogy újabb bepillantást nyerhessek a korszak magyar ötvösségébe. Remélem az elkészült tárgy által a munkám hozzájárul ahhoz, hogy minél szélesebb körrel lehessen hitelesen megismertetni mennyire gazdag motívumvilággal és kultúrával rendelkeztek elődeink.
A zempléni csésze rekonstrukciója a Foedus Orientalis Kulturális Egyesület felkérésére készült el a Visegrádi Alap támogatásában létrejött Reconstruction and presentation of Early Medieval material culture from Central Europe. Pro museum – Association for the support of museal activities in Komárno, SK projekten belül, melyet a komáromi Pro museum PT koordinál.
Barta Balázs
Fém-ötvös restaurátorművész, ötvös – aranyműves
Irodalom: Nevizánszky Gábor – Prohászka Péter: Honfoglalás és kora Árpád-kori soros temetők és leletek katasztere, 2020, 81 p
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.